„Erdélyország az én hazám, nem német,

Oda vágyik az én szívem, míg élek,

Ott láttam egy barna kislányt hervadni,

De szeretném csak még egyszer meglátni.”

Ez dal csendül fel a fülemben legelőször, amikor meghallom a szót: Erdély. Ez a kalotaszegi hajnali, valami olyan életérzést tud közvetíteni felém, amit nagyon kevés vers, dallam sugall számomra. Ehhez hasonló érzés az is, amikor Wass Albert, erdélyi származású írónk műveit veszem a kezembe. Az a szeretet és tisztelet, ami a sorai közül árad az olvasó számára Erdély iránt, semmilyen mértékű hazaszeretettel nem hasonlítható össze. Bölcsessége, szakértelme, tudása és embersége irigylésre méltó és kötelezővé kellene tenni a magyar oktatásrendszerben. Véleményem szerint a mai fiatal generáció rengeteget tudna tanulni Wass Albert munkásságából, de természetesen egy alapvető érettséget igényel műveinek megértése. Wass Albert Válaszúton született. Voltam olyan szerencsés és járhattam már az Erdélyben található mezőségi kis faluban, így az egykor megírt művei számomra is életre kelhettek. Az igazi érzést akkor lehet megízlelni, amikor az erdélyi hegyek lábánál a zöldellő fűben ülve olvassuk azokat a sorokat, melyeket egykor papírra vetett ugyanott ülve, e nemes írónk és költőnk egyben.

Erdélyben rengeteget jártam már, többnyire tánc, és zenegyűjtés szempontjából. A tapasztalatom az, hogy az ottani emberek kedvessége, önzetlen szeretete egy nemzetiséghez sem mérhető. Valami olyasfajta életérzés árad főleg az idősebb generációból és elfogadás, amit egyszerűen minden embernek látnia kell, mert ha nem tapasztalja meg, akkor el sem hiszi!

A táncfolklorisztikában Erdélyt a keleti táncdialektushoz soroljuk. Lényegében a magyar néptánckincs egyharmadát teszi ki Erdély táncanyaga. A másik kettő a nyugati vagy dunai, illetve a középső vagy tiszai táncdialektus. Alapvetően a néptáncainkban egyöntetűen megfigyelhető hogy nyugatról kelet felé fokozatosan fejlődnek a táncok és ebből kifolyólag egyértelműen megállapítható hogy az erdélyi táncanyagunk képezik a legfejlettebb és legbonyolultabb tánctechnikát. Éppen ezért pedagógiai szempontból mindenképpen nyugatról kelet felé érdemes elkezdeni az oktatást, hiszen technikailag egymásra épülnek táncfajták. Egyértelmű, hogy erdélyi anyaggal nem fogjuk kezdeni az általános iskolások néptáncoktatását, azonban akik felnőtt korban kezdenek el táncot tanulni és jó ritmusérzékkel rendelkeznek, azokkal meg lehet próbálni. Minden csak kitartás és akaraterő kérdése! Személy szerint az erdélyi táncokat szeretem a legjobban, azon belül is a forgós-forgatós táncfajtát, ahol a férfi és nő között olyan páros viszony jön létre, amit ma már a diszkókban nem tapasztalhatunk meg. A magyar néptáncot legalább alap szinten mindenkinek meg kellene tanulnia, hogy igazán büszkék lehessünk a kultúránkra és a hagyományainkra.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.