Német tanárt kellene?
2012.03.03. 14:37
A német nyelvet sokan nem szeretik, túl keménynek tartják, szemben például a dallamos spanyollal vagy olasszal. Egy jó német tanár viszont még ezt a nyelvet is képes megszerettetni a diákokkal. Ahány ember, annyiféleképpen lehet definiálni a jó tanár fogalmát, de az egyik legfontosabb szempont szerintem a szigor. Nem arról van szó, hogy a német tanárnak kukoricára kellene térdepeltetnie azt, aki elrontja a der-die-das-t, viszont, ha az oktató nem támaszt egyértelmű követelményeket, vagy kéri számon őket, a diák sosem tanul meg rendesen németül.
Emlékszem, a középiskolában három német tanárom is volt. Az első kettő nagyon kedves volt, mindenki szerette őket, azonban nem tanultunk tőlük semmit, és még második évben is „Az elefánt kövér” jellegű mondatokból írtunk dolgozatot. Aztán kaptunk egy szigorú német tanárt, akit senki sem bírt, folyton gúnyolták. Vele körülbelül egy hét alatt átismételtük, amit a korábbi német tanárok két év alatt tanítottak, majd elkezdtük az igazi nyelvtanulást. Szép lassan mindenki elkezdett felkészülni az órákra, mert minden nap felelés volt, és hiába utálták továbbra is rendületlenül a német tanárt, érettségiig többen letették a középfokú nyelvvizsgát.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek